Kiállítások

Címer és családtörténeti kiállításommal, jártam a Jaák földet, annak is családunkhoz, közvetlenebbül köthető falvait. Szeretnék valamit adni az ott élőknek, és mivel forrásaim, lehetőségeim elég behatároltak ezért a kellemest a hasznossal így kötöttem össze. Célom az ismeretterjesztéssel a közös régmúlt bemutatása a jövőbe vetett hit megerősítése az identitás a nem dicsekvő büszkeség felkeltése. Azon emberek utódai, akik fel tudtak építeni egy Jáki templomot, azt meg tudták őrizni máig, azok nem lehetnek kishitűek, és nem kell bizonyítaniuk se táblával, sem másképpen, európai, „civilizált” mivoltukat.

A következő falvakban jártam, Öcsém, István és Németh Zsolt barátom segítségével. Jákfa, Szeleste, Sitke, Nick, Vasegerszeg, Ják, Uraiújfalu. Én úgy gondolom nem volt hiába való. A gyermekeknek tetszettek a színes nagyméretű mázolmányok a felnőttek, pedig rácsodálkoztak családtörténetünkön keresztül, saját múltjuk mélységeire.

A gyermekeknek minden faluban címerfestési, rajzolási pályázatot írtam ki, melyre összesen 145 db pályamű érkezett. A legjobbak oklevelet és egy kis jutalmat a szorosan őket követők emléklapot kaptak. A gyermekek fantáziája elszabadult és éppúgy megtalálhatók a mai világ kellékei, számítógép, mobil, Hello Kitti és társaik, mint a focilabda a postás kürt és az oroszlán. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a rajzokon a mai világ teljes lenyomata látható, ami legyünk őszinték nem szívderítő és erről a gyerekek tehetnek legkevésbé. Azon próbálok munkálkodni, hogy igaz emberi érték, legyen a mérték és ezt a gyerekek, ne csak hallják, de megértve el is fogadják, és ami a legfontosabb higgyenek is benne! Köszönöm a felkészítő pedagógusoknak és főképpen a résztvevő, alkotó gyermekeknek munkájukat! Élmény volt nekünk is!

Az ember a korral változik, jó esetben fejlődik

2004-ben festettem az első címereimet, s 2012-ben az első portré másolatomat. 2014-től indítottam el a ”Nézz szemébe elődeidnek” című történelmi portré kiállítás sorozatomat, mely „Nomen est omen” tehát magáért beszél. Elsősorban a felnövekvő, ifjú generáció figyelmét szeretném felhívni arra, hogy nem a Holdról pottyantak ide, hanem elődeik végelláthatatlan sorának élete és munkája tette ezt lehetővé. Ezért nem csak jogaink, de kötelességeink is vannak, a hazánkkal szemben! Ha ezt megtagadjuk, akkor minden ősünket megtagadjuk. Azt is tudom, hogy sokaknak ez nem számít, de nekik is el kellene gondolkodniuk azon, hogy egyszer ez nekik is visszaüthet, légüres térbe kerülnek.

Sokan kérdezték tőlem, miért pont azokat festem, akiket látnak a kiállításaimon. Itt most megpróbálok erre válaszolni.

Kiket festek és miért?

Érdekes paradoxon, hogy akiket lefestek, azok nagy része olyan személyiség, akiknek típusát nem szeretem. Politikusok, mágnások. Ők azok, akiknek az aranyhal sohasem tud eleget adni, ők nem háromszor kérnek, hanem életük végéig, minden nap. Hogy mégis őket festem? Mert a kirakatban mégiscsak ők formálják a világ képét. Mert az a túlfűtött ambíció, mely többnyire arroganciával párosul a mások érdekeinek, érzelmeinek semmibe vétele, olyan emberekben teng túl, akik a közösség fölé akarnak emelkedni. Ritkán előfordul, hogy oda is valók. Nem magukat akarják építeni, hanem a nimbuszukat. Náluk egy kategória van lejjebb az én szememben a nem kedvelem listán, ők az opportunisták, akik önerőből nem tudnak még a példaképeik szintjére sem kerülni, csak nyelvcsapások útján az uszályukba.

Amiért mégis őket festem, annak több oka van, a történelem lapjain ők olvashatók, róluk maradtak fent ábrázolások, s koruk jellemzői jól megfigyelhetők rajtuk. Mindezen az elébb leírtak mellett és ellenére, közülük kerülnek ki a legnagyobb Emberek. Az éremnek mindig, annyi oldala van, ahány szögből nézzük őket.

Természetesen vannak közöttük is ritka kivételek, ők azok, akik ambíciójukat, nemcsak és kizárólag önös érdekből, hanem a közért is hasznosítják. Amikor ember kellett a gátra, nem cserélték birtokaikat északi, háborúellenes földekre, akik nem használták ki a dúlásokat arra, hogy a zavarosban még többet harácsoljanak. Akik nem cseréltek hetente köpenyt, harminc ezüstért. Hanem adtak többet, kevesebbet a köznek. Közülük a legnagyobbak az életüket adták. Ezek a nagyságok, Nemes emberek voltak, s nem csak kutyabőrön, de ízig-vérig.

Csak párat közülük: Szent László, Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, Batthyány Lajos, Széchényi István.

Az itt látható arcok mögé, mindig képzeljék oda, saját felmenőiket a magyar és a magyarságot szerető embereket, akik a nagy világmalom őrlőkövei között mindmáig kitartanak! Tisztelet Nekik!

Szelestey P. Attila

Legújabban elkezdtem egy új sorozatot. Korszakalkotó művészeket mutatok be a magyar múltból.